2001-ben, az Xbox megjelenésekor a Microsoft olyasmit cselekedett, mely tett jelentős változást hozott a játékvilágban. Első konzoljuk, az Xbox számára nem kevéssé vakmerő módon egy volt PC-s projektet, egy furcsa FPS-t tettek meg slágerjátékul. Hogy tudták-e, mi lesz a vége? Örök rejtély. Azt mindenesetre már tisztáztuk, hogy mi történt. A Halo a játékvilág egyik legnagyobb sikertörténeteként íródott be a köztudatba.
A messiás?
Így volt ez, igen, de csak és kizárólag a konzolos piacon. Az első Halo PC-s portja két és fél éves késéssel jutott el monitorjainkig, akkorra pedig már egész más sztároktól visszhangzott a sajtó. Közepes értékelések a közepes porthoz – ez volt a végeredmény. A folytatás azonban kötelező volt, így bekövetkezett, ami elkerülhetetlen, a Halo 2 első részéhez hasonlóan megjelent számítógépeinken is.
Volt értelme várni? Nehéz ezt a kérdést megválaszolni, hisz mint komoly Halo rajongó, kötelességszerűen rábökném, hogy igen, holott ez nem egészen van így. A három év bizony akár tetszik, akár nem, meglátszik az egészen, és ehhez még a Microsoft pofátlanságát is el kell viselni, lévén, hogy a játék csak és kizárólag az új Windows Vista-n hajlandó elindulni. Hiába hát az egyébként baráti gépigény, az oprendszer futtatásához bizony csak beugró az egy giga ram…
Lényeg a lényeg!
Igen, ez bizony így igaz, így vágjunk is a lecsóba kezdeti kesergéseink után! A Halo 2 ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első rész letette. A Halo megsemmisült, Master Chief épp a Föld felé tart nagy elégedetten, de mint mindig, most sincs minden rendben. Utóbbit ugyanis megszállták a Covenant erők, arról már nem is beszélve, hogy kiderül, nem az volt az egyetlen Halo. A feladat tehát adott: kinyomozni, mit is akar a Covenant a Földön és elpusztítani a többi Halo-t, mielőtt még túl késő lesz.
A legnagyobb játékmenetbeli újítást már itt helyben muszáj megemlíteni, még akkor is, ha ez komoly spoiler is. Nem Master Chief lesz az egyetlen, akit irányítanunk kell. Kapunk egy Elite tábornokot is, aki az első rész idejében elkövetett hadmozdulatokért felelt, és bár ott elbukott, valamiért a próféták előléptették hírnökké, azaz Arbiter-ré. Néha embereket, néha a floodot irthatjuk majd idegen barátunkkal, ám ahogy haladunk előre, saját társaink is ellenségeinkké válnak, így adva egy kis fűszeres ízt az amúgy sem sótlan Halo univerzumhoz.
Az új karakter behozása hatalmas ötlet volt, sokat dob az amúgy szinte változatlan játékmeneten, még akkor is, ha hangulatilag nagyon nem fér össze az addig látottakkal. Igen, változatlan… Sajnos ez a szó illik rá leginkább a játékra. Ugyan most már egyszerre két könnyebb fegyverrel is oszthatjuk az észt, kirúghatjuk a sofőrt a járművekből és vannak új ellenfelek (a buta, de brutális Brute-ok), ebben ki is merül a második rész. Az egész az első részben felépített, epikus koncepcióra és káoszra épül, amivel nem is volt gond anno 2004-ben, sőt, de ma már egyszerűen üresnek hat a dolog. Nincs semmi fejtörő, semmi gondolkodás, csak a megyek és lövök játékmenet, na meg az utánozhatatlan „Halo-feeling”, ami még így is elviszi vállán az egészet.
Az új helyszínekkel már sokkal jobban ki voltam békülve. Mind a kairói pálya, mind a Covenant város egyszerűen mesések! A méreteik pedig még mesésebbek, mint a kivitelük. Nem egy embert hallottam panaszkodni, hogy nincs elég emlékezetes helyszín a programban. Hát nem tudom, én míg élek, emlékezni fogok az anyabolygóra és a dramatikus, epikus videókra. Ezekben mindig nagyon nagy volt a Halo és bizony most sincs ez másként. Ha nagyon komoly negatívumot akarok felhozni a játék kampánya ellen, akkor maximum annak rövidségével és nehézségével tudok előállni. Nem legendary-n kezdtem el, mégis a hajamat kellett tépjem egy-egy flood-os részen, a kb. fél napot elemésztő „hosszúság” pedig kicsit elszomorított ennyi idő és teszem azt a S.T.A.L.K.E.R. hétféle befejezése után. Arról nem is szólva, hogy nem azzal kéne elhúzni egy játékot, hogy az egyszeri szegény gamer negyvenszer töltsön újra egy pályát, mert quicksave még mindig nincsen.
Többségben az erő!
Xbox-on a Halo 2 multiplayer módja magasan vezetett mindent a 360 megjelenéséig, sőt, még ma is komolyan játszák a fekete doboz eme eposzát az Internet fenegyerekei. A Microsoft ennek tudatában megteremtette a Games for Windows Live! Rendszert, ami tulajdonképpen az Xbox Live!-nak felel meg. Itt is vannak achivement-ek, barátok, minden, ami kell, sőt, akár kompatibilitást is élvezhetünk a két Live! System között. Hogy maga a multi milyen is lett? Meglepően élvezetes. Ugyan PC-n az ÚT sorozatot és a Quake-eket nem fogja megverni, de így is nagyon hatásos a sok színes Master Chief harca a zászlóért – pláne, hogy mi, PC-sek kapunk két exkluzív térképet is. Ami viszont ismételten nagyon hiányzik, az a kooperatív-mód.
A technikai háttér
Mikor a Halo 2 napvilágot látott az Xbox-on 2004-ben, a platform legszebb játéka volt, sőt, az összes többi gépet egybevéve sem volt szégyenkeznivalója. Aztán telt-múlt az idő, megjelentek az első Crysis videók, kipróbálhattuk a S.T.A.L.K.E.R. lenyűgöző X-Ray engine-jét, majd elözönlötték gépünket a nextgenek átiratai. Hogy ebben a kavalkádban hogy vall színt egy három éves konzol-port? Elég vegyesen, kérem szépen, elég vegyesen. Történt ugyanis, hogy az átírást végző csapat lecserélte a textúrák egy részét magasabb felbontásúra, de nem mindegyiket, így eléggé össze-vissza stílust kapott a program. Egyes dolgok meghökkentően jól néznek ki (Master Chief páncélja, a fegyverek, a fény, tűz és részecske-effektek), míg mások szimplán nevetségesek (a fák és a kövek…). A poligonszám változatlan maradt, ami nagyon rányomja bélyegét az egészre, emiatt a Doom 3-ra emlékeztető, darabos karaktereket kaptunk eredményül.
Ha azonban a hangokról és a zenéről kell említést tennem…nos, akkor csakis szuperlatívuszokban szabad szólnom! Merem állítani, az év legjobb hangja és zenéje a Halo 2-é. Nem tudom ugyan, mi következik még idén, de hogy ezt nehéz lesz überelni, az szent igaz. Mikor a csata hevében felcsendül a hősi zene, bejön valami döbbenetes engine-movie és Master Chief dübörgő hangján mondd valamit…hát az maga a Mennyország egy darabja, komolyan mondom. Simán kárpótolja a látványból adódó hiányosságokat.
További érdekesség ezen felül, hogy a játékot nem muszáj a klasszikus értelemben feltelepítenünk a gépre. Ha betesszük a lemezt, pár perc múlva már oszthatjuk is az észt idegen felebarátainknak, mintha csak egy konzolon játszanánk. Ez az új, forradalmi megoldás is a Games for Windows egyik sajátja. (Aki óhajtja, természetesen feltelepítheti az egész játékot a gépre, de ez nagyon hosszú ideig tart és felesleges is. A töltések időintervalluma szinte elhanyagolható.)
Olcsó Vista-nak híg a leve
Na kérem szépen, most jöjjön egy kis feketeleves, nehogy véletlenül maradéktalanul örülni tudjunk, mint majom a farkának. Mint azt már fentebb említettem, a Halo 2 kizárólag az új Windows Vista operációs rendszeren hajlandó futni, és ez a tény mint olyan, több, mint bosszantó. Nálam ugyanis a régi alaplapom miatt a drágalátos nVidia nem gyártott nForce 2 chipset-es Vista drivert, így az még hagyján, hogy a remek hangok csak úgy elmentek néha, de nem egy fagyás és kékhalál (!!!) is beütött a teszt során, melyet így kénytelen voltam egy barátom csúcs PC-jén befejezni. Hiába az amúgy nem eget rengető gépigény, azok, akik nem engedhetik meg maguknak a Vista megvásárlását és használatát, a Halo 2 csak szép ábránd marad. Nem tudom elképzelni sem, mit képzeltek magukról a Microsoft fejesei, de hogy ez enyhén fogalmazva is kifricskálás a játékosokkal szemben, az száz százalék.
Konklúzió
Összességében jó játék lett a Halo 2, sőt, merem állítani, hogy hiába a sok év, még mindig jobban élveztem, mint sok más „sztárt” az elmúlt időszakból. Néha kicsit monoton, elég nehéz és régies is…de ott van Cortana, Master Chief, a covenant és a Halo hangulat, ami utánozhatatlan, megismételhetetlen.. Ha nem számítjuk negatívumnak a nyitott befejezést és eltekintünk a hiányosságoktól, kellemes élményben lehet részünk! Feltéve persze, ha elég erős gépünk és Windows Vistank van….
AJÁNLOM AZ OLDALT
